2014. december 15., hétfő

Magyarország felkerül a szépségversenyek világának tetejére

A szépségversenyek világa


Missosology.org
Magyarország évtizedek óta szépségverseny szempontból is be van zárva kis határai közé. Ahol nem
tudja felmérni, hogy mire hivatott valójában és hogy ehhez képest hol is tart valójában.

Ugyanis határainkon belül folyton azt gondoljuk, hogy a magyar lányok a legszebbek és mégsem nyert az ország soha semmit. Sajnos ezt sem tudtuk felmérni, hiszen Magyarországon azzal sem voltunk tisztában, hogy egy-egy szépségverseny miben különbözik a másiktól. Ténykérdés, hogy négy nagy nemzetközi szépségversenyt tartanak számon, amit BIG 4-ként emlegetnek, amelyeket az alapítás éve és a franchise-tagországok alapján, tehát nagyon is egyértelmű és mérhető faktorok alapján rangsorolnak:
    verseny alapítás éve tagországok szervező ország hazai szervező
    1. Miss World 1951 100+ UK Sarka Kata - Hajdú Péter
    2. Miss Universe 1952 100+ USA Vajna Tímea - Andy Vajna
    3. Miss International 1960 80+ Japán Beauty & Sporting
    4. Miss Earth 2001 90+ Fülöp-szk Sarka Kata - Hajdú Péter

    Ha a tagországok számát nézzük, az évről-évre változik, de az tény, hogy a Miss Earth verseny e szempontból a legagresszívabb - több országot ők hoztak be a szépségversenyek világába - míg a japán hátterű Miss International sokkal tradícionálisabb, nehezen enged be újabb országokat.
    A BIG4 hazai győztesei: Kulcsár Edina, Kelemen Henrietta, Kármán Dalma és Sydney van den Bosch


    Nos, ez a négy nagy verseny, ahol korábban soha semmi nem történt.. Mármint Dammak Jázmin TOP 15-be jutásán kívül a Miss Universe döntőn 2008-ban. Aztán...

    • 2012-ben Konkoly Ági TOP 10-be jutott a Miss Universe nemzetközi döntőjén, Las Vegasban
    • 2013-ban Ötvös Brigi TOP 5- be jutott a Miss International nemzetközi döntőjén, Tokióban
    • 2014-ben pedig, de ezt tudjuk, Kulcsár Edina 1st Runner-up, Első Udvarhölgy lett a Miss World londoni döntőjén. Hogy ez mekkora siker, azt csak most ízlelgetjük. Nagyon nagy, higgyétek el.

    De mi változott 2011. óta? 


    Elsősorban a felfogás. És a célok. Amíg korábban kicsit hobbyként tekintett mindenki egy-egy szépségverseny szervezésére, ez már igen csak átalakulóban van. Sarka Kata és Hajdú Péter is láthatóan sokkal komolyabb figyelmet szentel a versenyüknek, és közben egy olyan komoly, nemzetközi szinten is nagyágyúnak számító versenyző is ringbe szállt, mint Andy Vajna. Mi magunk pedig már sokszor leírtuk, hogy mennyire vesszük mindezt komolyan. Ez a szigorúbb felfogás pedig láthatóan meghozza eredményét.

    A világ legnagyobb szépségverseny-elemző portál, a Missosology máris úgy fogalmazott, hogy
    "Hungary is very strong this year!!"
    ,vagyis ez valóban Magyarország sikere is. Látják ebben az eredményben a folyamatos fejlődésünket. A Miss International Hungary 2014 versenyén a Missosology egyik vezető szakértője volt jelen egy korábbi világszépe mellett (Alejandra Andreu és Stephen Diaz), akik mindketten a döntési folyamatnak is részei voltak, hiszen a zsűriben ültek és több szervező fontolgatja egy nemzetközi döntő Magyarországra hozását.

    Egy minta


    Ugyanakkor, amit én a fejlődés mellett látok, az egy minta. Egy minta, amit korábban a Fülöp-szigetek produkált. Hosszú időre eltűntek a szépségverseny-térképről, aztán:
    • 2010-ben Venus Raj TOP 5-ben végzett a Miss Universe döntőn
    • 2011-ben Gwendoline Ruais 1st Runner-Up (második helyezett) lett a Miss World döntőn, mint most Edina, ez pedig oda vezetett, hogy 
    • 2013-ban Fülöp-szigetek szinte egyeduralkodó lett a nemzetközi szépségversenyek világában:
    • Ariella Arida 3rd Runner-Up a Miss Universe-en,
    • Megan Young a Miss World koronát nyerte el
    • Bea Rose Santiago a Miss International koronát hódította el
    További nemzetközi eredményeik 2013.ban:
    • Annalia Forbes 3rd Runner-up a Miss Grand International versenyen 
    • Mutya Datul pedig a Miss Supranational versenyt nyerte meg

     

    Fülöp-szigetek a király


    A fenti eredmények is mutatják, hogy Fülöp-szigetek a világ szépségverseny nemzete, de tudni kell emellett, hogy a Miss Earth verseny mellett a Missosology is a Fülöp-szigetekről indult. Érdemes tehát őket követni, tőlük tanulni, de a eredményeiket rövid távon csak olyan országok tudják megközelíteni, mint Venezuela (akik 2013-ban a Miss Universe és a Miss Earth versenyeket nyerték meg).

    A tervek

     

    Mi, a magunk részéről abban hiszünk, hogy folytatni kell a munkát. Követni kell a sikeres országok modelljét, de nem a szolgai másolásban hiszünk, hanem abban, hogy csak akkor van esélyünk lefaragni az évtizedes hátrányt, ha több innovációt tudunk bevezetni, mint akárki.


    Emiatt vezettünk be egy teljesen új koncepciót: TheBeautyPageantConcept.com, amelynek lényege, hogy a nagyon alapos felkészítésből egy reality készül, ahol a nézőknek is bemutatjuk, hogy milyen komoly munkát jelent mindez a szervezőknek és a szépségkirálynőknek is. A reality mellé egy sajátos rendezvénysorozat és saját szavazási rendszer párosul.

    Hogy a felkészítés milyen fontos, azt jól mutatja az is, hogy Kulcsár Edina egy olyan TOP5 közé tudott bekerülni, ahol rajta kívül gyakorlatilag csak angol anyanyelvűek voltak. Ha úgy nézzük, csak a Brit Nemzetközösségből tudtak mellé bekerülni (USA, UK, Dél-Afrika, Australia).

    További nemzetközi versenyek


    És csak hogy tisztába tegyük a helyzetet, vannak még további nemzetközi szépségversenyek, változó fontosságban. Amelyek második vonalnak tekinthetők:
    • Miss Supranational
    • Miss Grand International
    • Miss Intercontinental
    • Miss Asia Pacific World
    • Face of Beauty International

    Korábbi cikkeink a témában:
    http://beautyandsporting.blogspot.hu/2014/11/the-beauty-pageant-concept.html
    http://www.missinternational.hu/cikkek/miss-international-hungary-uj-koncepcioja
    http://piacibevezetes.blogspot.hu/2014/11/the-beauty-pageant-concept.html
    http://piacibevezetes.blogspot.hu/2013/09/nehezsegek-es-tanulsagok-egy-nagy.html
    http://piacibevezetes.blogspot.hu/2013/12/egy-vartnal-sokkal-nagyobb-rendezveny.html
    http://piacibevezetes.blogspot.hu/2014/09/szepsegverseny-ahogy-senki-mas-nem.html
    https://www.youtube.com/user/MIH2013


    2014. november 30., vasárnap

    THE Beauty Pageant Concept

    THE Beauty Pageant Concept

    A teljesen új lebonyolítási és üzleti koncepciónkat valószínűleg itthon már mindenki ismeri, de korábbi cikkek részletesen taglalják szép számban. Hogy pontosan mit csináltunk másképpen, az sem titok már jó ideje.

    Hihetetlenül sok változás történt a rendezvényben az elmúlt években. Az utóbbi két év minőségi változást hozott és több szintet sikerül feljebb lépnünk. Amint korábban írtunk már róla, Magyarország megítélése is javult a Miss International Hungary 2013 és Ötvös Brigitta által szerzett pontok révén.


    Bár ezt túlszárnyalnunk idén nem sikerült, de sok szempontból így is nagyságrendekkel komolyabb  lett a versenyünk. A tudatossági szint összehasonlíthatatlanul jobb lett, a versenyzők célzottan készültek a nemzetközi döntőre.

    A szereplési és beszédkészségüket célzottan fejlesztettük és az erős social media jelenlét mellett lelkileg is próbáltuk felkészíteni. Az angol nyelvi felkészítés mellett, nyilván. A szépségkirálynők estélyi és egyéb ruhái és nemzeti viselete is más színvonalat képviselt az idei versenyen.


    A THE Beauty Pageant 2014 szépségkirálynői nemzeti viseletben.
    Ebben nyilván az is komoly részt vállalt, hogy jelentős külső szakértelmet vontunk be, hiszen Alejandra Andreu korábbi világszépe mellett (Miss International 2008, aki szinte már hazajár hozzánk) a döntőre Stephen Diaz, a világ legnagyobb szépségverseny minősítő portáljának vezető szakértője is hazánkba érkezett meghívásunkra. Amellett, hogy a döntőn zsűritag volt, a felkészítőtáborban is segített a szakmai felkészítésben.

    Minderre nem kizárólag azért volt szükségünk, mert mi csináltuk a valaha volt legelegánsabb és legnagyszabásúbb szépségverseny gálát, hanem mert a koncepciónkat az első pillanattól kezdve nemzetközi piacra szerettük volna bevezetni. Jelenleg ezen dolgozunk. Ha esetleg úgy tűnne, hogy egy ideje csendben vagyunk... ;)



    Ha ezek után sem lenne világos, hogy mit is alkottunk, a koncepció weboldala segít a pontos megértésben...

    Miss International Hungary szépségkirálynők 2011 és 2014 között.
     Amennyiben tetszett a bejegyzés, valahol jelezd ezt valakinek! A lehető legtöbb embernek.

    Korábbi bejegyzéseink:
    • Kármán Dalmáról egy
    • Nyitrai Dalmáról egy
    • Lukács Rékáról egy
    • Ötvös Brigiről egy

    2014. szeptember 19., péntek

    Szépségversenyzők felkészítése - ahogy még senki...! 2.

    Szépségversenyzők felkészítése - ahogy még senki...! 2. - Pető Laura

    Laura felkészítéséhez mit szóltok? Véleményünk szerint az egyik legszembetűnőbb átalakulás.


    Laura szintén nagyon komolyan vette a felkészülést, rutinos versenyzőnek számít, hiszen több kisebb versenyben került már a fejére korona. Egzotikus, szép arca kiemeli szinte bármilyen mezőnyből. Emellett nagyon kellemes, pozitív személyiség, legnagyobb erőssége hihetetlen nagy szíve, amely mindenki számára könnyen szimpatikussá teszi. Pozitív beállítódása ellenére (vagy éppen azért) nagyon is céltudatos.


    Hogy egészen pontosan mikben kellett fejlődnie? A hajának kiengedése már nagyon nagy változás volt az első videóhoz képest. Emellett nagy hangsúlyt igyekeztünk helyezni a helyes testtartásra, aminek hiánya sokszor rontott Laura kisugárzásán. Beszéde tartalmilag a kezdetektől rendben volt, hiteles is volt, de kifejezésmódján és annak természetességén próbáltunk javítani.


    Mit gondoltok, mennyire sikerült?

    Laurát mindezek mellett anyukájához fűződő különleges kapcsolata és focitudása miatt jegyeztük meg...


    2014. szeptember 18., csütörtök

    Szépségversenyzők felkészítése - ahogy még senki...! 1.

    Szépségversenyzők felkészítése - ahogy még senki...! 1. Polgár Dotti

    Korábban bemutattuk, hogy ...

    Természetesen nem kizárólag a szépségkirálynők fejlődését mutatjuk be videókban, hiszen a szakmai felkészítésen minden döntős részt vett és a tudást is megszerezte.


    A döntőbe jutott versenyzők mind annak reményében vettek részt a felkészítésben, hogy ők lesznek a szépségkirálynők. Nyilván mindannyian nem lehettek azok... De a rendezvényünk egyik célja, és egyben a sikeresség fontos mérőszáma, hogy a versenyzők a nálunk megszerzett tudást mennyire tudják felhasználni a karrierjük építésében.


    Dotti hihetetlen személyiség, annyi bizonyos...! Elképesztően kommunikatív, ha valahol jelen van, akkor nagyon aktívan és meghatározóan van jelen. Céltudatos - talán a legcéltudatosabb az összes döntőbe jutott versenyző közül - és céljaiért hajlandó is áldozatot hozni.

    Az ő esetében komoly kihívás volt beszédének koherenciáját megtartani és rászoktatni, hogy ne hagyja, hogy heves érzelmei eltérítsék beszédének fókuszát.


    Mit gondoltok, mennyire sikerült?

    Dotti mindezek mellett hihetetlenül tehetséges énekes. Könnyen lehet, hogy hamarosan viszontláthatjátok - akár velünk is... ;)

    2014. szeptember 16., kedd

    Így készül a szépségkirálynő 3. Nyitrai Dalma - THE Beauty Pageant Hungary 2014

    Így készül a szépségkirálynő 3. Nyitrai Dalma, a THE Beauty Pageant Hungary győztese, aki a Face of Beauty International 2014 nemzetközi döntőjén képviseli Magyarországot

    Új háromrészes minisorozatunk lényege, hogy bemutassuk három regnáló szépségkirálynőink honnan indultak és a 13 hetes felkészülés alatt hova jutottak. A sorozat tehát az előválogatók után, a középdöntőre készült bemutatkozó videót hasonlítja össze a felkészítés legvégén, vagyis a döntőre készített bemutatkozó videóval.

    A harmadik részben Nyitrai Dalma szakmai fejlődését figyelhetjük meg. Dalma személyében egy igen céltudatos versenyzőt ismerhettünk meg, aki szinte minden felkészítő programon részt vett és minden betéteseményen jól szerepelt.


    Jelleméből leginkább visszafogottsága jelentett kihívást, ami szokatlanul halk beszédében nyilvánult meg, ami sugallhat némi határozatlanságot a színpadon. Ez a határozatlanság csak látszat, inkább csak szerénység, ezt a felkészítés során megtapasztalhattuk, éppen ezért volt fontos, hogy ez beszédén is minél jobban látszódjon.

    A középdöntő után, a THE Beauty Pageant Reality bemutatkozó videójaként készített videó pedig:



    Dalma nyilvánvaló és jól látható erősségei mellett hat éves versenytáncos "múltja" is nagy előny, amely a színpadi mozgásán, magabiztosságán és tartásán is jól látszik. A döntőre készített videó:

     

    Bár egy háromrészes minisorozatról van szó, a folytatás borítékolható, hiszen a királynők számára a döntővel nem ért véget a felkészítés. Sőt... 

    Dalmával kapcsolatos bejegyzéseinket itt olvashatod.

    2014. szeptember 15., hétfő

    Így készül a szépségkirálynő 2. Kármán Dalma, Miss International Hungary 2014

    Így készül a szépségkirálynő 2. Kármán Dalma, Miss International Hungary 2014

    Új háromrészes minisorozatunk lényege, hogy bemutassuk három regnáló szépségkirálynőnk honnan indult és a 13 hetes felkészülés alatt hova jutott. A sorozat tehát az előválogatók után, a középdöntőre készült bemutatkozó videót hasonlítja össze a felkészítés legvégén, vagyis a döntőre készített bemutatkozó videóval.

    Dalma hihetetlenül gyorsan képes fejlődni... Elképesztően sokat fejlődött szinte mindenben a tavalyi első előválogatónk óta.
    Amatőr színészként tevékenykedik, így nem meglepő, hogy a kommunikációs készsége jó, a színpad az ő terepe, ez mindenképpen egyik legnagyobb erőssége.

     

    Színészi tapasztalatai ellenére a lámpaláz nagy nehézséget jelentett számára is. Szerencsére ez már nála is a múlt...


    Bár egy háromrészes minisorozatról van szó, a folytatás borítékolható, hiszen a királynők számára a döntővel nem ért véget a felkészítés. Sőt...

    2014. szeptember 14., vasárnap

    Így készül a szépségkirálynő 1. Lukács Réka, Miss Grand Hungary 2014

    Így készül a szépségkirálynő 1. Lukács Réka, Miss Grand Hungary 2014

    Új háromrészes minisorozatunk lényege, hogy bemutassuk három regnáló szépségkirálynőnk honnan indult és a 13 hetes felkészülés alatt hova jutott. A sorozat tehát az előválogatók után, a középdöntőre készült bemutatkozó videót hasonlítja össze a felkészítés legvégén, vagyis a döntőre készített bemutatkozó videóval.

    Az első rész az első utazót illeti, így nézzük Lukács Réka fejlődését:

     

    Réka a tavalyi verseny során és utána is rengeteget fejlődött. A versenyre valóban nagyon céltudatosan és határozottan érkezett. Nagyon kellemes, szórakoztató személyiség, a dolgunk "csak" annyi volt, hogy ez segítsük kihozni belőle.


    A felkészítés szinte minden programján részt vett. Nagy erőssége, hogy könnyen magára vonja a figyelmet - ez a videókban is jól érzékelhető...

    A következő videó hivatott bemutatni a fejlődést. A videót azonban sajnos nem tudtam beágyazni, így maradt a link:

    Videó

    A bónusz pedig:

    Végig nagy hangsúly helyeztünk a beszédtechnikára és az angol nyelvi felkészítésre. Réka a BGF Külkereskedelmi szakán nemzetközi gazdálkodást hallgat angol nyelven, így emiatt kellett a legkevésbé aggódnunk.


    Bár egy háromrészes minisorozatról van szó, a folytatás borítékolható, hiszen a királynők számára a döntővel nem ért véget a felkészítés. Sőt...

    A szépségkirálynők élete 2014 - Kármán Dalma 2.


    A szépségkirálynők élete 2014 - Kármán Dalma 2. rész

    Mint korábban írtunk róla, a tavalyi sorozat sikerén felbuzdulva idén is blogolunk. Akkor Ötvös Brigi, a Miss International Hungary 2013 cím tulajdonosa mesélte el tapasztalatait szépségkirálynőként. Mindennapjainak bemutatásával kísérhettük végig útján, amely a világ öt legszebb lánya közé vezetett - ezt persze, akkor még nem tudhattuk. 

    Ismét Kármán Dalma-nál a szó, aki ezúttal a felkészítő táborban tapasztaltakról ír nektek. Az első bejegyzése itt olvasható.


    Bevallom őszintén, én nagyon féltem az egy hetes tábortól. Hátunk mögött volt már 3 együtt töltött hónap. Volt időnk megismerni egymást. Tudtuk, hogy ki milyen és, hogy hogyan viselkedik különböző élethelyzetekben. Volt a vicces, az energiabomba, a hisztis, a nagyszájú, a csöndes, a lelkes, az érzékeny….  tehát minden féle embertípus. Pontosan ezért tartottam ettől és mindig az járt a fejemben, hogy milyen lesz egy hétig 11 másik csodaszép lánnyal együtt élnem. Aztán végül a beköltözés után mintha minden sínre került volna. 

    Gördülékenyen teltek a napok, egyik programról rohantunk a másikra és nem sok időnk volt magunkkal sem foglalkozni, nemhogy mással…  Mivel mindenki nagyon fáradt volt már a végére, hiszen 3 hónap kemény munka előzte meg a tábort, elkerülhetetlen volt a kiborulás, de a legnagyobb feltöltődést az utolsó estén kapott meglepetés hozta.

    Egész napos próbánk volt a Corinthia Hotelben és már mindenki nagyon fáradt volt (na és persze farkaséhes), de az étterembe érve ott vártak minket a szeretteink! Nagyon boldog voltam, hogy láthattam Apukámat és Anyukámat a döntő előtt és nagyon nagy erőt adott,hogy a nagy megmérettetés előtt láttam a szemükben, hogy hisznek bennem!  

    A másik két szépségkirálynő, Lukács Réka bejegyzéseit itt, míg Nyitrai Dalma bejegyzéseit itt olvashatod. 
    A koncepcióról pedig itt.

    +Czeglédi Tamás +Gábor Szilágyi  +Tamás Czeglédi +Szabolcs Gall +Ferenc Tamcsu +Rippel Ferenc +Réka Lukács +Dalma Kármán 

    2014. szeptember 2., kedd

    A szépségkirálynők élete 2014 - Nyitrai Dalma 2. rész

     A szépségkirálynők élete 2014 - Nyitrai Dalma 2. rész

    Mint korábban írtunk róla, a tavalyi sorozat sikerén felbuzdulva idén is blogolunk. Akkor Ötvös Brigi, a Miss International Hungary 2013 cím tulajdonosa mesélte el tapasztalatait szépségkirálynőként. Mindennapjainak bemutatásával kísérhettük végig útján, amely a világ öt legszebb lánya közé vezetett - ezt persze, akkor még nem tudhattuk. 

    Ismét Nyitrai Dalmánál a szó, aki ezúttal a felkészítő táborban tapasztaltakról ír nektek. Az első bejegyzése itt olvasható.

    2014. augusztus 8-án vegyes érzelmekkel indultam el Pestre, ugyanis kezdetét vette az egy hetes felkészítő táborunk a Griff Hotelben. Egyrészt el sem tudom mondani mennyire boldog voltam, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy ott lehetek a legszebb 12 lány között, másrészről pedig nagy volt rajtam a nyomás a megfelelni vágyás miatt és persze a szeretteimtől való távollét miatt. 



    A második nap után már úgy éreztem nincs okom stresszelni a döntő miatt, én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni és úgy is úgy lesz majd minden, ahogy annak lennie kell. Szerencsére a szobatársam a legjobb barátnőm lett, így nagyon jó hangulatban teltek a szabad foglalkozással töltött óráink is. Nagyon sok erőt adott nekem, amikor volt egy kis szabadidőm és felhívhattam a szüleimet, barátomat. 

    A lányokkal a tábor ideje alatt sok közös programon vettünk részt a beszéd-és angol órákon kívül. Személyes kedvencem az volt, amikor Halász Éva szalonjában jártunk és kiválasztottuk azokat a gyönyörű estélyi ruhákat, amiket a döntőn viseltünk. Számomra a krízis pont a döntő előtti nap volt… Borzasztóan hiányoztak már a szeretteim, nagyon sok időt töltöttünk el aznap a Corinthia hotelben a döntőre készült koreográfiáinkat tanulva és ez miatt nagyon fáradt és nyűgös volt már mindenki, kezdett hangulat is feszültté válni. Ahogy visszaértünk a Griff hotelbe egy hatalmas meglepetés várt mindenkire. A családtagjaink a hotel éttermében ültek. Ahogy megláttam a szüleimet eldobtam mindent és zokogva rohantam hozzájuk. Leírhatatlan érzés volt látni őket és nagyon sok energiát adott nekem másnapra. Tudtam, hogy ők büszkék lesznek rám, legyen bármi is az eredmény. 



    A tábor ideje alatt rengeteg tapasztalatot tudtam elsajátítani. Az első és legfontosabb számomra az volt, hogy megtanultam küzdeni a céljaimért. Rájöttem, hogy habár az életben vannak nehézségek, illetve buktatók, mindig fel kell állni és az álmunkat látva magunk előtt, teljes erőbedobással kell harcolni. A másik dolog, amire a felkészítő tábor ideje alatt rájöttem, hogy hinnünk kell magunkban és mernünk kell nagyot álmodni, hiszen csak így érhetünk el nagy dolgokat.



    Úgy gondolom a sok járás és tartás órán, a beszéd- és angol órán szerzett tapasztalataink is nagyban hozzájárultak a színpadon való kiállásunkban. Úgy érzem nagyon sokat tanultam Alejandra Andrea Santamarta-tól, amikor hihetetlen türelmességgel és kedvességgel állt ki elénk és mondta el nekünk mind azt, hogy hogyan kell királynőnek lennünk, illetve mindenkinek egyénileg megmutatta, hogyan kell járnia és pózolnia a színpadon. Stephen I. Diáz nagyon sok mindenről mesélt a világversenyekkel kapcsolatban, ami rám nagyon nagy hatással volt. Elmondta, hogy milyen lesz annak a szerencsés 3 lánynak, aki megnyeri ezt a versenyt, hogy mennyire fantasztikus érzés az, hogy egy személyben fogja képviselni hazánkat, hogy őt ott kint mindenki csak „Hungary”-nek fogja hívni, emlékszem, ennél a mondatánál Rékával egymásra néztünk és mindketten csak annyit mondtunk: én akarom ezt.

    A másik két szépségkirálynő, Lukács Réka bejegyzéseit itt, míg Kármán Dalma bejegyzéseit itt olvashatod. 
    A koncepcióról pedig itt.

    +Czeglédi Tamás +Gábor Szilágyi  +Tamás Czeglédi +Szabolcs Gall +Ferenc Tamcsu +Rippel Ferenc +Réka Lukács +Dalma Kármán 

    2014. augusztus 31., vasárnap

    A szépségkirálynők élete 2014 - Kármán Dalma


    A szépségkirálynők élete 2014 - 3. rész

    Tavalyi sorozatunkban Ötvös Brigi, a Miss International Hungary 2013 cím tulajdonosa mesélte el tapasztalatait szépségkirálynőként. Mindennapjainak bemutatásával kísérhettük végig útján, amely a világ öt legszebb lánya közé vezetett - ezt persze, akkor még nem tudhattuk.


    Most pedig Kármán Dalma, a Miss International Hungary 2014 cím birtokosa osztja meg velünk tapasztalatait:


    Sziasztok! Első körben szeretnék egy  kicsit arról mesélni nektek,hogy hogyan is éltem meg a BP Realityt.
    Mivel a szépségversenyzés terén ez egy igazán forradalmi újítás volt, senki nem tudta, hogy mire is kell számítani ezalatt a közel 4 hónapos felkészítés alatt. 



    Mivel tavaly már indultam a Miss International Hungary versenyen úgy gondoltam, hogy idén is megmérettetem magam, mert érezhetően sokat fejlődtem egy év alatt. Igen, ekkor még ezt gondoltam, azonban álmomban sem sejtettem volna, hogy ez a 4 hónap ilyen nehéz lesz. Bevallom őszintén nekem ez az időszak egy hullámvasút volt, ami egyszer fent volt az egekben és minden erőmmel a győzelemre koncentráltam, egyszer pedig lent volt a völgyben és úgy éreztem: nekem ez sok.
     

    Megterhelő volt minden héten új videót és képet készíteni, pénteki, szombati és vasárnapi programokon részt venni, mindenkinek megfelelni. Sokkal szívesebben lettem volna a barátaimmal a strandon, hiszen nyár volt..
     

    Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább kezdtem felvenni a ritmust! Már csak azért is, mert a szervezők olyan programokat biztosítottak nekünk, amelyeken talán soha nem tudtam volna részt venni.  Nagy öröm volt számomra, amikor ellátogattunk a Dankó utcai Hajléktalan Óvodába, ahová játékokat, ruhát vittünk a gyerekeknek, akik mindezt egy „Süss fel nappal” hálálták meg nekünk! J


    De kiemelném még a Wakeboard oktatást az Omszki-tónál, az OffRoad-ot a Hungaroringen, a FitBalance rendezvényt és a segwayezést, amelyek hatalmas élményt nyújtottak nekem!  Ezenkívül a felkészítő napokon járás, beszédtechnika, riportadás „óráink” is voltak és természetesen a sok-sok elengedhetetlen angol óra.
    Ezalatt a 4 hónap alatt sikerült megtapasztalnom, hogy szépségkirálynőnek lenni nagyon hálás de nagyon összetett és felelősségteljes feladat is!!


    Emlékeztetőül Nyitrai Dalma és Lukács Réka első bejegyzései itt és itt olvashatók.