2014. január 30., csütörtök

Egy szépségkirálynő tapasztalásai 6.

Egy szépségkirálynő tapasztalásai 6.


Egy verseny, ahogy egy szépségkirálynő, Ötvös Brigi (Miss International Hungary 2013) látta.

 

Sziasztok!

Először is sikerekben gazdag nagyon Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! Utoljára akkor írtam Nektek mikor már túl voltam életem eddigi legnagyobb megpróbáltatásán, ami mind lelkileg mind fizikailag kimerítő volt… Legutóbbi bejegyzésemben arról volt szó, hogy milyen volt a versenyre való feszített három hónapos felkészülésem… most pedig szeretném megosztani Veletek a saját személyes élményeimet a Japánban töltött időszakomról… :)

December 4-én indult a repülőgépem délelőtt 11 órakor… röpke 22 órás repülőút után december 5-én reggel 9 óra körül megérkeztem Tokióba.  Mint írtam már korábban, nagyon kimerült és feszült hangulatban teltek a napjaim a felkészülésem utolsó heteiben… nagy volt a nyomás, úgy éreztem nem vagyok biztos magamban… 73 ország legszebb nőivel együtt közel 3 hétig..  és elnézve a képeket a lányokról nem sok esélyt láttam, de igyekeztem megtartani ,hogy célul tűztem ki a TOP 15-be való bejutást… bár most már bevallhatom nyugodtan, hogy a 22 órás egyhelyben ülés alatt utolért az esélytelenek nyugalma.. :) de ezzel a mondattal nyugtatgattam magam.:  - „Brigitta.. Tokióba utazol.. örülj, nem vagy fáradt, tele vagy élettel, mivel olyan országba utazol, ahová nem mindennap megy az ember, és ráadásul jó pár fokkal melegebb lesz mint Magyarországon…hát már ezért megéri!! :)  Csak pozitív gondolatok, csak pozitív gondolatok!! „ -  Higgyétek el működik, tudom ajánlani az agykontrollt!! :)

Visszatérve, nem hisztitek el , de az-az érzés ami úrrá lett rajtam mikor leszálltam a gépről az elképesztő volt.. tapintani lehetett a pozitív energiát, az emberek közvetlensége, az hogy kedvesek veled és mosolyognak rád, feldob! Valami eszméletlenül feltudja tölteni az embert! Minden bánatomat, nyűgömet, gondomat elfelejtettem és csak át akartam élni minden egyes pillanatot.  Mikor megérkeztünk a szállodába, és megvolt a az eligazítás, kiosztották hogy ki melyik csapatban lesz, és megismerhettem a „BEST B” csoport tagjait, és csapatvezetőnket jöhetett egy kis pihenés… mivel még nem érkezett meg mindenki, és anélkül nem akartak elkezdeni semmit sem..
Az első este megtörtént a bemutatkozás, az én drága szobatársam Miss Iceland volt. Nagyon kedves és közvetlen lány, jókat tudtunk nevetni, beszélgetni és az is sokat jelentett nekem, hogy Ő már volt több nemzetközi versenyen mint pl. a Miss World és a Miss Supranational, így megtudta velem osztani az élményeit és, hogy nagyjából mikre számítsak.

A tábor jóformán  városnézéssel telt… minden várakozásunkat felülmúlták a verseny szervezői, mert az volt nekik a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát és pihenjen ismerkedjen, világot más kultúrát  lásson. Tokión belül számos múzeumba ellátogattunk, különböző éttermekbe, ahol megkóstolhattuk milyen különleges ízvilággal rendelkezik a japán konyha. Valamint elvittek minket Tokyo vásárlónegyedeibe… az a tömérdek sok ember mikor meglátott minket és egyből elő a telefont és katt-katt… mindenki vigyorog és örül a másiknak. Nagyon jó érzés volt, mikor meglátták a szalagomat és visították, hogy Hungary! :) :) és képet kértek, azt se tudtam hova nézzek, mert tolakodtak a képekért. :) kis energiabombák :)

Volt szerencsénk eljutni a fővároson kívül más helyszínekre is ami minden téren különbözött a nagyvárostól. A régi tradicionális épületek, az öltözékek, díszletek.. bámulatos volt minden. Eljutottunk a Hakouna hegységbe is ahol, kimondottan hideg volt, legalább 10 fokkal hűvösebb mint  amúgy a városban. Megkóstolhattuk a forrásban főtt fekete tojást, amiből ha eszik az ember akkor hét évvel tovább él.. tartja a mondás.. hát kitudja :)

Több olyan rendezvényre is elvittek minket ahol díszvendégként voltunk feltüntetve, külön nekünk tartott a saját házában a Miniszterelnök felesége, a Miss International verseny elnöke vacsorát..
Az ilyen rendezvényeken mutatkozott meg a lányokon, hogy igenis a konkurenciát látják a másikban, mert előbújt mindenkiből a versenyszellem.. valakiből túlságosan is... :)  Ilyenkor figyelték a verseny szervezői, zsűritagok, hogy a lányok hogyan s, mint viselkednek a másikakkal, hogyan fejezik ki a nemtetszésüket, vagy lépnek túl a kellemetlen megjegyzéseken, mert sajnos némelyik temperamentumosabb spanyol lány elmondta a magáét. :) Mindenkinek meg kell tanulnia az önkontrollt! Az élet MINDEN területén fontos, a higgadt gondolkodás, kinek mit hogyan felelsz, hogyan viselkedsz. Egy nőnek mindig nőnek kell lennie, a megfelelő hidegséggel, ugyanakkor elragadó bájjal, tartással és fegyelemmel. Ez függ a neveltetéstől, kultúrától, kortól, de mindenkinek tudnia kell akár szépségversenyre megy valaki akár nem. Ez a verseny ugyanis többről szólt, mint a szépség.. a szépség relatív.. mindenki szép.. de az nem mindegy, hogy csak kívül szép vagy belül is értékekkel teli.! Nem mindegy!  Az országot képviseled a te saját intelligenciáddal, azzal mutatod e az országodat ahogyan  viselkedsz,beszélsz az országodról…. Én azért voltam ott, hogy megpróbáljam a saját értékeimmel, a támogatóim segítségével a megfelelő módon bemutatni Magyarországot és segíteni ott a hol lehet!

Nagyon sok mindent megtanultam ez alatt a fél év alatt, amit a versenyzéssel töltöttem. Rengeteg energiát fektettem bele és kaptam vissza.  Szeretném ajánlani, ezt minden lánynak,aki a természet adta szépségével és értékeivel tud és akar segíteni másokon, mert fontos hogy adjunk, mindig adjunk, mert attól lesz igazán boldog az ember és értékes az élete, amikor látja az embertársán, hogy örömet okozott neki.  Azzal, hogy megtartják minden évben ezt a versenyt, több milliós támogatásokat gyűjtenek a UNICEF-nek, a nőknek,  gyermekeknek, katasztrófa áldozatainak.

Most itt befejezem a mai bejegyzésemet, remélem élvezhető és tartalmas lett. A következő beszámolómban szeretném majd veletek megosztani, hogy milyen volt a döntő, hogyan telt mit kapott mindenki attól a naptól!

További szép napot Mindenkinek! :) :)

Ui : a hivatalos „Ötvös Brigitta Miss International Hungary2013” facebook oldalamon folyamatosan láthattok majd  személyes videókat, valamint képeket a táborból! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése